
Vasárnap ünnepli 90. születésnapját Szepesi György, a Magyar Rádió sportriportere, akinek neve egybeforrt az Aranycsapatéval, számos olimpiáról és labdarúgó-világbajnokságról közvetített.



Életének 78. évében meghalt Csurka István - tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt.

Molnár Edina: „Büszkén jelenthetem, hogy a csoportban egyike vagyok azoknak a citerásoknak, aki a jelenlegi csoporttagok közül a legrégebben zenélnek…Az életemben történt összes esemény közül , szinte minden a citerához kötődik. Több mint 10 évig a Garabonciás Citerazenekarban aztán örömmel tapasztaltam, hogy az Aranyeső, a Csámborgó most pedig a Galagonya zenekar is ugyanolyan bolondos és vidám csapat, mint a miénk volt…”

Ezzel egyidőben a szerződést is aláírták a fővárosban, a honvédség hadkiegészítő és nyilvántartó pa …

Az orosz űrkutatási hivatal megkezdte a Holdra induló űrhajósok toborzását; 2020-ig az első orosz k …

A rendkívül hideg időjárás, az előrejelzések szerinti havazás és az esetlegesen emiatt fellépő vára …

Van aki nagyon komolyan veszi, de olyanok is akadnak akik csak mosolyognak és azt mondják: „csak té …

Közveszélyokozás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Miskolci Városi Ügyészség két miskolci férf …

Sok egészségügyi dolgozónak csökkent a fizetése, miközben béremelésről tárgyalnak.

Oláh Ibolyát kiteszik a lakásából - Kétszázezres adósságot halmozott fel az énekesnő, ezért a főbér …

Bármit is szeretett volna a Bentley vezetője, az eredményt biztosan nem így, képzelte el.

A hívások díja 250 forint, melyből a szolgáltatók 235 forintot utalnak az alapítvány számlájára.

Bravúros beavatkozással, eddig Debrecenben először alkalmazott módszerrel távolították el egy bénul …

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának hallgatói idén szeptembertől nemzetközi minősí …
| ma: | min |
| Idő: Intenzív havazás |
|
| holnap: | min |
| Idő: Havazás |
|
Horváth Zoltán és Balogh István kiállításának megnyitójaEladó Kazincbarcikán felújított tégla építésű lakás,49m2-es. A fűtés cirkó ,a fürdőszoba egyedileg kialakított, sarokkádas és padlófűtéses. A konyhában beépített konyhaszekrény amely az ingatlan árában benne van.A hálóban egyedi tervezésű bútor, mely megbeszélés tárgyát képezi.(amennyiben a vevőt érdekli).A szobák parkettásak a többi helység járólapos
2012.02.03. - 12:43
Albérletbe kiadó Kazincbarcikán a Mátyás király úton, az új piaccal szemben 47nm-es lakás, üresen.
telefon: 06703284390
Óvja fagykár ellen autóját!Garázs Kazincbarcika Alkotmány úton,jó helyen (26-os út)eladó.26m2-es akna-villany van(villanyórás).Vas lemezajtós,hevederzáras,saját tulajdonú kerítéssel elkerített.Ár:750e
telefon: 06706605443 e-mail: banita74@freemail.hu
Csónakázótónál két szintes épület eladó,
telefon: 06303179148
Eladó mazda 323f 1.6i 16V 1994-es 2012.08.-hóig műszaki. Elektromos ablak és tető, szervokormány,riasztó,abs,klíma.Ár:400.000ft
2011.12.28. - 12:34
Üzemképes vagy üzemképtelen autóját készpénzért felvásárolom!
telefon: 06302437380
4db keveset használt téligumi eladó.2 db Michelin tipusu
(185/R14)Ford Transit felnire szerelve és 2 db Hankook
gumi 185/R14 .A 4db 50.000Ft
telefon: 06205881381 e-mail: feher-hazbau@freemail.hu
FORD Transit ponyvás, hosszú platós (2003/09) kishaszonjármű 190 ezer km-rel eladó. Ár: 2,6 MFt.
telefon: 06-30/592-8436, 289-9220 e-mail: hovamix@hotmail.com
MÁV vasúti menetjegy vásárlási lehetőség a Rákóczi tér 6.sz.alatt.Hétfőtől-péntekig.
2012.01.27. - 19:28
Idősgondozást vállalnék!Szex kizárva!!!
telefon: 06308791050
Villanyszerelést vállalok Kazincbarcikán és környékén.
telefon: 06302798720
Igényes szakszerű MASSZÁZS STÚDIÓ Egressyn Vodafone mell.
Fizio és fiziko terápiák.Kimozgatás Magneter terápia a Parafin kez,Állapot felmérés,a tartós látványos fogyás koordinálás.Előjegyzés alapján.
telefon: 30/4361795 e-mail: trojaandrasne@gmail.com
Állást keres bolti eladó 50+ startkártyával K.barcika környékén. Szakképzett vagyok, gyakorlattal rendelkezem. Idősgondozást, gyermekfelügyeletet, kiegészítő munkát vállalok hétvégén is. SZEX KIZÁRT!
2012.01.19. - 14:45
Szakképzett gyermekfelügyelő gyermekmegörzést vállalok
Kazincbarcikán és környékén.
telefon: 06307514890 e-mail: edibabyke23@freemail.hu
Építőipari munkákhoz keresek,kőművest,ácsot,csőszerelőt,villanyszerelőt,és segédmunkást.
telefon: 06302437380
Kazincbarcikán vállalnék takaritást,gyermek
felügyeletet,bolti eladói, pénztárgép kezelői
végzetséggel eladói munkát.Sürgősen!!
telefon: 0630 5897081
Eladó Canon EOS 1000FN tükörreflexes fényképezőgép tartozékokkal és Carena 5005 AF diavetítőgép.
2012.01.03. - 09:03
Eladó egy vezeték nélküli Netgear router+USB
adapter.Egy hetet ment hiba nélkül a kipróbálás
miatt.Tipusa:NETGEAR RangeMax Wireless USB 2.0 az
adapter tipusa: Netgear wpn111
telefon: +36703791231 e-mail: tamas.varga5@gmail.com
Áron alul eladó egy nagy méretű, kitűnő állapotban lévő heverő !
telefon: 06-48-314-980 e-mail: szapi50@gmail.com
Tükörreflexes fényképezőt keresek megvételre!
e-mail: andys@citromail.hu
Közeleg a Valentin nap. Időben gondolkozzon és rendeljen ékszert a kedvesének. Kérjen katalógust. 1 hét a szállítási idő; 2 év garancia!!! Boltban nincs ennyi!!!!
2012.01.31. - 16:27
MÁV vasúti menetjegy vásárlási lehetőség a Rákóczi tér 6.sz.alatt.Hétfőtől-péntekig.
telefon: 311-349
Csirke pucoló gép eladó!
Kazincbarcika
telefon: 48 411132
Találtam fél órával ezelőtt egy sötét zsemleszínű kutyát a Veres Péter út 4. előtt. Póráz van rajta, megetettem, meitattam, nagyon fél még a széltől is meg a levelek zörejétől ! Képeket nem tudok itt
telefon: 20/216-1608
Milyen anyagból készül a processzormag?
Nyermény: Vezeték nélküli egér
a játék támogatója:
Humán Kft.